Egy fiatal pár úgy döntött, hogy elválnak. Kapcsolatuk lassan, lappangva lazult fel. Többször próbálták menteni, már csak két kicsi gyermekük miatt is, ám ezt a felszínen „megtartott” együttlétet, az alatta húzódó feszültség mégis szétnyitotta. Az apa albérletbe költözött, a gyerekek az anyánál maradtak. A nagyobb gyermek négy éves múlt, a kisebb még csak két éves. A szülők ugyan a válás mellett döntöttek, de minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a két gyermeknek segítsenek: viszonylag elfogadható módon túlélni ezt a helyzetet, alkalmazkodni az új körülményekhez. Ebben a két szülő feltétel nélkül egyetért és partner, hisz mindketten rajongnak gyermekeikért.

 

A nagyobbik gyermek (Dénes) viselkedése problémás lett, indulatos, feszült, nehezen boldogultak vele, emiatt kerültünk kapcsolatba egymással. Én Egerben, a Mentálhigiénés Csoportban gyermekpszichodráma csoportokat vezetek. Dénessel hetente ott találkozunk, az ő játékáról, és az azzal kapcsolatban megfogalmazódó gondolataimról szeretnék írni.
Dénes első játékát a rombolás, az agresszió jellemezte, nem lehetett tudni miért, ki bánt és kit. Az egész céltalannak tűnt, nem volt mögöttes tartalma. Ez a motívum jól lefedte a pillanatnyi helyzetet: a szülők még nem mondták meg a gyerekeknek, hogy válnak, hogy majd az apa el fog költözni. A gyerekek érzékelték a helyzet magas feszültségét, miközben nem tudták, hogy mi, miért történik. Ilyen volt a játék is, nem tudni mi miért van, csak a magas feszültség adott.
A második játék jellemző motívuma a jók és rosszak / bűnözők közötti harc volt. Már megnevesítette a szemben álló feleket. Ebben a játékban a rosszak nagyon sokan voltak, annak a néhány erőtlen jónak esélye sem volt a győzelemre. A szülők ekkor már közölték a gyerekekkel a válás tényét, az apa elköltözött. Fizikai realitás lett, ami eddig csak a „levegőben lógott”, világossá vált, amit eddig csak éreztek. A gyerekek imádják szüleiket, óriási fájdalomként zuhant rájuk a válás. Mintha a Dénesben kavargó jó és rossz érzések kifejezői lennének a játékban harcoló felek. Most még sok a rossz, ami fáj, ami feszít… Most még szinte reménytelennek tűnik, hogy a jók irányába billenjenek a dolgok.
Következő játékát a szigorú rend megteremtése jellemezte. Rend és kontrol hatotta át a történetét. A külső rendre az emberek vigyáztak, az emberek testében pedig a baktérium felügyelők garantálták a rendet. Rossz nem jelenhetett meg a történetben, tömegek vigyázták a külső/belső rendet. Ebben a nagy rend melletti elkötelezettségben több dolog is lehet. Dénes erőn felül igyekszik saját rendezett állapotának „megtartására”, amit a belső feszültség nyomhat szét. Igyekszik ezzel is hozzájárulni a helyzet stabilizálásához, „segíteni” a felnőtteket, akik érzelmileg maguk is elég nehezen boldogulnak a megváltozott kapcsolati helyzetben. Lehet a rend Dénes vágya is, mivel ijesztő módon szétnyílt körülötte a megszokott rend, a korábbi családi rendszer és üzemmód. Sok dolog állhat tehát az erősen megfogalmazott „rendigény” hátterében. A helyzetnek ebben a korai szakaszában én nem bántam volna még, ha Dénes engedte volna kiáradni a benne feszítő rossz érzéseket.
Néhány következő játékában ismét megjelentek a rosszak is. Jók és „bűnözők” között zajlik a harc, de már többnyire a jók tűnnek erőteljesebbnek.
Érdekes volt Dénes legutóbbi játéka. Ez röviden arról szólt, hogy az Ördög elveszi a szülőktől a gyerekeiket. A szülők hiába könyörögnek neki, az nem adja vissza őket. Ezután elvette az Ördög a szülőktől a házukat is. „Az én házam már nagyon piszkos, festékes, nem lehet rendbe hozni”- mondta az Ördög. A szülők így gyerekek és ház nélkül maradtak. Telefonon hívták az Ördögöt, kérték, hogy beszélhessenek a gyerekekkel. A gyerekek örültek, amikor meghallották a szülők hangját, de nem mennek haza, az Ördögnél maradnak, az ellátja és neveli őket. „Majd én megtanítom őket viselkedni”- mondja az Ördög. Az Ördögnek méreg volt a szarvában, de megígérte a szülőknek, hogy a gyerekeket nem fogja mérgezni. Sajnos közben mégis mérgezte őket és gonosz csapatokat is gyűjtött a házába. A gyerekek emiatt maguk is kezdtek rosszabbá válni. Dénes, az általa kitalált történetben / játékban, mintha leválasztaná a szülőkről a rosszat, ami az Ördögben öltött testet. A kicsi gyerekek általában nagyon nehezen birkóznak meg az ambivalens érzésekkel. Imádni, szeretni a szülőt és gyűlölni, haragudni rá, amikor fájdalmat okoz. Egy válás bőségesen előhívja az ilyen ambivalenciákat. A mesékben számos példa van arra, ahogy széthasítják az ilyen összetett, vegyes érzelmi viszonyulásokat. Például a mesebeli jó tündér az anyának az imádni való része, míg a szipirtyó boszorkány a büntető, haragvó anyai részt képviseli. Dénes is úgy tett, mint ahogy az a mesében van: szétbontotta a számára kezelhetetlenül feszítő ambivalens érzést, leválasztotta a gyermekükért küzdő, őket szerető szülőkről a rosszat (pedig a valóságban ők okozták az elszakadás fájdalmát, addigi életük összekuszálódását). Ezzel a hasítással Dénes a játékban a szülőket „tisztán” szerethetőnek, jónak tudja megtartani, a rosszat rajtuk kívülre helyezi. Nem a szülők, hanem valami rajtuk kívül álló gonosz az, aki elválasztja a szülőket a gyerekektől. Ez a lehasított, az Ördögben testet öltött rossz mintha lassan beitatódva mérgezné a gyerekeket, rossz irányba megváltoztatja a viselkedésüket. Megjelenik a történetben a szülők – gyerekek elszakadása. A családban, a korábbi egységhez képest fizikailag, érzelmileg, az élet napi megszervezése terén megváltozott a helyzet. A korábbi családi rendszerhez, érzelmi hálóhoz képest törés /szakadás érezhető. A bekövetkező rossz (válás) miatt szakadnak el a gyerekek a szülőktől, elvész a szülői „ház”, a család, a gyerekek számára korábban adott életkeret. Dénes a történetben a szülőket „együtt” tartja, a két szülő együtt harcol a gyerekekért, együtt szeretnék a gonosztól megmenteni őket. Ebben a motívumban több dolog is megfogalmazódik. Benne lehet Dénes vágya, a szülők legyenek együtt. Ilyen helyzetben gyakran fejezik ki a gyerekek játékban, rajzban azt a vágyukat, hogy legyen úgy, mint régen, anyu és apu tartozzanak ismét össze, a család legyen ismét teljes. Ahogy a mesében együtt küzdenek a szülők, hogy az Ördögtől visszaszerezzék gyermekeiket, úgy fog össze a két szülő a valóságban is azért, hogy a gyermekekben a válás miatt keletkezett rossz érzéseket kezeljék, a megbillent egyensúlyt visszaállítsák, hogy a gyerekek egyre inkább alkalmazkodni tudjanak az új viszonyokhoz, a megváltozott családi működéshez, a családi rendszer struktúrájának átalakulásához.

A mai családoknál egyáltalán nem ritka a válás és ennek sokféle oka lehet. A válás a családi rendszert alapjaiban formálja át. Megváltozik a rendszer struktúrája, az érzelmi kötések, a fizikai, érzelmi távolságok, a korábbi megszokott napi működési mód, óriási feszültségek keletkeznek a rendszerben és a rendszer tagjaiban egyaránt. Sajnos általában az a jellemző, hogy váláskor a felnőttek, akik maguk is óriási megpróbáltatáson mennek át, nem tudnak érzelmileg megfelelő módon a gyerekek rendelkezésére állni. Eluralja őket a saját dühük, saját fájdalmuk, a másik féllel szembeni harag és nincs kapacitásuk a gyerekekre figyelni. Pedig fontos lenne a gyerekekben okozott bajjal a felnőtteknek törődni, fontos lenne a válás nyomán előállt nagy erejű stresszt oldani bennük, az új helyzethez való adaptálódásban segíteni őket. A történetben szereplő szülők számomra (sajnos) ritka kivételnek számítanak. Ők, miközben felnőttként dolgoznak a válás nyomán bennük keletkezett saját feszültséggel, nem feledkeztek meg a gyermekeikről sem. Lehet, hogy párként nem boldogulnak, de szülői szerepükben jól teljesítenek mind a ketten, nagy felelősségről tettek bizonyságot. Jó volt érezni, ahogy a gyerekek érdekében össze tudtak fogni, hogy megkönnyítsék számukra ennek a nehéz helyzetnek a kezelését. Ehhez kellett, ennél a szétváló párnál a másik fél iránti tisztelet, a gyerekek iránti szeretet, a szülői szerep komolyan vétele. Dénesnek és testvérének, a bajok ellenére szerencséjük van, jó szülők segítik őket. A szülők gyermekeik iránt érzett felelőssége és szeretete átsegítheti a kicsiket a válás okozta traumán.

Bimbó Zoltánné
pedgógus-mentálhigiénikus